Egy, a British Medical Journal angol orvosi lapban megjelent tanulmány szerint
Nagy-Britannia egyes területein ma az idő előtti halálozás egyenlőtlensége
a társadalom alsó és felső 10 százaléka között meghaladja az 1930-as
nagy gazdasági válság időszakában tapasztalt mértéket.
A "halál előtti egyenlőtlenség" továbbra sem csökken, a
21. század első évtizedében állhatatosan tovább nőtt.
Ez a halálozásbeli egyenlőtlenség tükrözi a gazdagok és a szegények közötti,
egyre növekvő szakadékot - mondják a szerzők - a Sheffield-i Egyetem humán-földrajz
tudósai és a Bristol-i Egyetem epidemiológusa.
Míg 1990-1991 között a társadalom legszegényebb tíz százaléka Angliában
1,6-szor nagyobb valószínűséggel halt meg idő előtt, mint a társadalom felső
tíz százaléka, addig 2006-2007-ben már több, mint kétszer akkora (2,14)
volt ennek a valószínűsége.
A lakóhely földrajzi elhelyezkedése szerinti halálozási egyenlőtlenségek
az utóbbi tíz évben nagyobbak voltak, mint bármelyik ezt megelőző évtizedben,
amelyikre vonatkozóan adatok állnak rendelkezésre (vagyis 1921 óta). Ez
pedig nem jelent mást, mint hogy az egyenlőtlenségek ma nem kisebbek, mint
a nagy gazdasági világválság idején voltak.
"Bár a várható élettartam növekszik a lakosság körében, a szakadék a legjobb
és a legrosszabb idő előtti halálozású területek között nem csökken Nagy-Britanniában, sőt, tovább
növekszik. A 2008-as válság valószínűleg tovább mélyíti a szakadékot."
Forrás: BMJ
Medical
News Today
Kapcsolódó írásaink:
A társadalmi
ranglétra alján gyorsabban öregszenek az emberek
Aki szegény - az a legbetegebb
Egy megfoghatatlan
bioterrorista, aki bosszút áll a szegényekért
Kína
csökkenteni akarja a gazdagok és a szegények közti szakadékot
A zöldterületek
csökkentik a szakadékot a szegények és a gazdagok egészségi állapota között